Gyermekfogászat

Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni.

    De pontosan mikor vigyem a gyermekemet először fogorvoshoz?

    A gyermekek megismertetését a fogászattal már igen fiatal életkorból javasoljuk – ekkor még természetesen konkrét kezelést igen ritkán és csak fokozottan indokolt esetben végzünk. Gyermekfogorvosunk javaslata alapján először 1 éves kor tájékán érdemes először megmutatni a pici fogait szakembernek, 3 éves kor fölött pedig már – ahogy a nagyoknak is – 6 havonkénti gyermek fogászati kontrollt javaslunk.

    Gyermekfogászati kezeléseink

    Természetesen az ennyire pici gyermekekkel ilyenkor többségében csak ismerkedünk- ahogyan ő is velünk. Ha megengedi, hogy belekukucskájlunk a szájába, meg tudjuk állapítani, megfelelően fejlődik-e a fogazat az életkorhoz képest, van-e bármilyen állcsontfejlődési rendellenesség, és egy bizonyos idő után már arra vonatkozóan is tudunk véleményt mondani, hogy szükség lehet-e valamilyen fogszabályozásra a későbbiekben. Különösen figyelünk a gyermek nyelési, légzési szokásaira csakúgy, mint az olyan –a fogazat szempontjából előnytelen- rutinokra, mint az ujjszopás vagy a cumizás.

    Természetesen nem csak szigorúan vett szakmai okai vannak annak, hogy ilyen fiatal életkortól javasoljuk a gyermekfogászat felkeresését.

    Gyermekfogászati kezeléseink

    Ha a gyermek első élménye a fogorvosnál valamilyen konkrét panasz apropóján merül fel (pl. megfájdul valamelyik foga, vagy balesetben megsérül), szinte borítékolható hogy a legelső fogászattal kapcsolatos élménye valamilyen fájdalomhoz kötődik majd, arról nem is beszélne, hogy ilyenkor kénytelenek vagyunk a kis pácienst azonnal „bedobni a mélyvízbe”, azaz rögtön valamilyen kezeléssel kezdünk – átugorva az ismerkedés és az egyébként szokatlan közeghez való adaptáció fontos fázisait. Kicsi gyermekeknél ez a fogorvos legnagyobb türelme és legjobb szándéka ellenére is traumás élményt okozhat, amely a későbbi életszakaszokban is össze fog kapcsolódni a fogászatokkal. Ez pedig – talán mondanunk sem kell – gyakran vezet oda, hogy az egykor traumatizált gyermek páciensek felnőttként is kerülik a fogorvost, és csak akkor mennek el, ha már nagyobb baj és komolyabb tünetek alakulnak ki náluk.

    Gyermekfogászati kezeléseink

    Ezzel szemben, ha a gyermekfogorvos felkeresését az első néhány alkalommal még bármilyen panasz kialakulása előtt megtesszük, lehetőséget biztosítunk a gyermeknek, hogy ismerkedjen a környezettel. Orvosaink és asszisztenseink nagy örömmel és szeretettel kezelik a piciket, megmutatják neki az eszközöket, lifteznek a fogorvosi székkel, vizet fröcskölnek, stb., ezt pedig a picik is nagyon szokták élvezni, nem ritkán ilyenkor otthon is kell „fogorvosost” játszani velük.

    Akadálymentes gyermek fogászatunk Újbudán, Kelenföld és Albertfalva határán várja pácienseit!

    Gyermekfogászati kezeléseink

    Foglaljon időpontot kényelmesen, online

    Tovább

      Hol talál minket?

      Clinica Dentaria
      1119 Budapest
      Csurgói út 11. Fszt. 1.